|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.11. 18:11 - |
 |
[43-24] [23-4] [3-1]
Lumbre odeért a ménhez, kedvesen rámosolygott. - Jösz? - És elindult az úton amelyet beborított a friss hó. Hátranézett, hogy megbizonyosodjon, jön-e a mén. ~ Jól esne egy kis társaság most.... Fura ritkán érzem ezt.... Most jó.... ~ Nyuodtan vette tudomásul, hogy a mén követi őt és már be is érte. ~ Winterlight... szép név.... ~ |
 Winterligth kedvesen mosolyoogva nézte a furcsa kecses teremtényt eg beleolvadta havas környezetbe. Mélyen szemébe nézett és az odabenti vihar is megszünt létezni azonban , azon az égi tájon már a hó sem esett, csak földön túli csillogás vet körül mindent. A csődör sörénye kékesen csilámlott a hideg fényben, testét újra el leptéka hópelyhek, szinte megszálva a furcsa barna észekett is melyek annyira ki rítak ebbl a fehér világból. Látta ahogy a kanca nyulánk alakja közeledik felé, és nem tudott megszólalni.....furcsán lenyelte a szavakat és talán más erzéseket is. Csak büszkén állt ott nyakátmagasan és kecsen ívbe hajlítva.
|
Lumbre gyengéden nézett a ménre. - Én nagyon kedvelem a havat és a hideget. Olyan mint én, csöndes, zárkózott és keveset beszél. - Lehajtotta a fejét és orrlyukain át kifújt levegő kisebb hó kavargást hagyott maga után. Füleivel el kzdte piszkálni a havat, mintha keresne valamit benne. Kecsesen felemelte a fejét és elindult lépésben a gyönyörű mén felé. A vihar alább hagyott, most már inkább csak hullt az ezüstös hó... |
Winterligth kecses meghajlással nyugtázta hogya klanca meghállt, sörényébn ez és ezer hó kristály csillogot zinte gsémántként. - Ritka hogy valaki erre jér és magától megszólit.....még ennél is rítkább hogy valaki ilyen mozgásra képes a hóban azonban a legmeglepőbb...hogy egy ilyn szépséges lény arra vetenmedik hogya kiállja a hóvihar minden porát.- mondta hangja hideg volt ugyan de kllems hullámzott. A meleg pára ezuttal erősebben lövelt ki orrán, hogy teste a futástó felmelegedett, szemében lévő eleven tájon egyr nagyobb vihar dúlt és ebbena pillanatban már biztos volt hogy nem ugyanz a világ emly idekint tombol, jegesen é kegytlenül...hanem egy másik...szinte a testvér az elsőnek. |
Lumbre észrevette, hogy a mén utolérte. ~ Különös... Miért? ~ Még így is alig lehetett hallani a paták zaját, de most már végképp nem. A kanca csöndesen megállt és szinte csak úgy csillogott a hóviharban. Ránézett gyengéden a ménre, - Miért volnék különös? Mindenki különleges ebben a nagy világban. Eddig te vagy a legkülnlegesebb akit megismertem. - Ez nagy szó ettől a kancától, állandó vándorlástól sok lényt látott már. Füleit felemelte és sok hó kavarodott rá, majd gyengéden visszaengedte. |
Winterlight tétovázott egy pillanatig majd elörelendült és testéhez képest halkan és villámgyorsan utólérte a kancát, testéről lassan lehullotak a pehelykönnyü hópelyhek melyek a levegőben kecsen lebegve egszúntek létezni ebben a formában. A mén a kanca mellé ért és lazán tartotta a tempót, izmai kecsen hullámoztak, mozgása térölelően szárnyalt. Hatmas hózuhatag jelezte útjutak, a mlén minden ugrás után havas űrt kavart mag mögöt ami ködösen fénylett. - Különös vagy.....- mondta lágy hangon análkül hogy a kancára nézne. |
Lumbre örült a bóknak. - Köszönöm a bókót igazán jól esik. Engem Lumbre-nak hínak, gondolom te itt élsz. Látszik rajtad. ~ A kanca elindult lépésben, mert szeretett volna egy kicsit mozogni. ~ Kövessen ha akar, ha nem akkor meg ismertem valakit aki itt él. ~ Vágtázott olyan csöndesen és kecsesen ahogy idejött. Nem menekült, csak egy kis száluldára vágyott... |
Winterligth kedvesen bólintot és halkan szinte sutogásszerűen válaszol, hangja mit a szél áremlott a levegőben. - Én Winterlight vagyok, és köszönöm azonban azthiszem nekem kellene ilyenekem mondanom hiszen akkor mindez igaz lenne.- mondta. Megrázta sörényét melyből ezer és ezer apró jeges hócsepp hulott alá , és lassan egybeolvadt az alatt kavargó hóval. Fejét meleg pára lengte lazán körbe és szemében egy havas tály tűnt fel....pontos tükörképe a körülöttük levőnek, csupán ez mintha csillogób és finomabb lett volna. Lassan végigmérte a kancát, furcsa volt hogy egy ilyen kecse teretmény mely ilyen sérülékeny testel rendelkezik az örk hó biriodalmában van. |
Lumbre nyugodtan nézte a mént. - Mi a neve ennek a becses teremtésnek itt előttem? - A kanca mindig bókólt ahol csak tudott, ugyanis szülei jómodorra tanították. A hóvihar erősen és makacsul kavargott körülöttük. ~ Jól esik ez a vihar, kiuríti elmémet. Úgylátom leki társra találtam, ugyanis ő is zárkózott, ahogy én. Ennek örülök... ~ |
Winterligth lelkét teljesen elnyelte saját világa ahogy a hóviharban állt,. szemét lehunyta ésegy biztinságos kedves pontot keresett ami megvédte őtt mindentől...talán az élettől magától is. A mén arca nyugod volt és mozdulatlan Sörénye kékes ezüstös fényben rá omlott nyakára és barna foltkjént tündöklő fejé és befedte hideg csillogó fénnyel. Testén a hóelyhek egyre sokasodtak és lágy takarókén fedték be hátát.~ Kedvelem ezt a helyet és azt hiszem örekre itt maradok....~ Hirtelen valami lágy és puha érintette meg oldalát. Kinyitotta szemét és nyugodtam ám határozottan hátrapillantott, szem finoamn tükröződött a hó fényétől, mélyen egy kis furcsa világ lakott benne amit csak ő maga ismert. Egy másik lény áll mögötte egy különös egyszarvú, a mén szemebfordult vele és furcsa kissé hideg pillantásal köszöntötte.-Üdv- |
Lumbre éréte egy másik lénynek a szagát, amit a szél hozott feléje. ~ Megint egy kis kaland. Egy társ akivel beszélgethetek. Rendben, mehetek. ~ Elindult vágtában, ami gyors volt, de kecses és csöndes. Szinte beleolvadt a környezetébe, az unicornis. ~ Ott van előttem, nem ijesztem meg, csak odasétálok. ~ Lelassulva, lépésben a sörénye ráomlott nyakára, fejét fölvetette. Közelítet a ménhez, háttal állt neki, így a kanca az egyik fülével előrenyúlt és megérintette a mént... |
Winterligth lassan sétált a hóesésben, lábai finoan belesüppedtek a mély hóba ahogy lépdelt. Orrából minden lélegzet vétel után finom vz pára füstölgött ki, sörényében apró gyémántokként csillogtaka hópelyhek, vizes és lustán fénylettek a vakító hóesésben. A mén testét kecsen simogatták az apró jéghideg pelyhe, melyek sorra aláhulottak a végtelen égből amly homályosnak tünt a hófelhők miatt. Winterligth testén fura fény táncolt amit a hóü visszvert ám láthatatlanná tette őt, csupán barna jegyei világlottak ki furcsán az összképből. Mélyen magába fordulva gondolkozott a z életén, és érezte hogy a fagy finman megérinti őt. ~ Szabad és valóban jeges....nem tudnék elszakadni innen soha...bár kétlem hogy mások is élnének erre....bár azthiszem annyira nem nag az űr a szívemben...~ |
Lumbre nyugodtan sétált a hóesésben és szinte alig látszódott az ezüst kanca. A szél játszadozott gyönyörű sörényével és farkával. ~ Milyen nyugodtság honol itt, csillogás és szépség. Bár soha véget nem érne, nekem nem is fog... ~ Megrázta fejét és sörénye ezüst fátyolként omlott vissza kecses nyakára... |
 Hello!Hogyvagytok én nem túl jól igaz szép idő van ami megnyugtat egy kicsit!
|
 -Szia Dzsemorédó!!!
Hogy vagy mostanában?Ne is kérdezd mivan Rózsával!!!
Lehet, hogy egy lidérc mén lessz a testvére!!! |
 Dzsemórédó egy közeli hegy nél járkált és látja, hogy a hegy mellett az almafa tövében ott van Rózsa és Angélia! Angélia felált és odament Dzsemórédó-hoz.
|
 Üstökös aki eddig elbújva nézte kettejük találkozását, hirtelen késztetést érzett arra, hogy megmutassa hollétét. Elején habozott, aztán arra a következtetésre jutott, hogy megvárja a két lény találkozásának alakulását, nehogy megijessze őket. Nem értette, Vailgaia miért kér bocsánatot ahogy Winterlight sem. Egyre jobban havazott, de Üstökös nagyon is szerette a havat remekül el tudott rejtőzni benne. Hirtelen hideg szél fuvallatát érezte, megborzongott és mintha a távolban nagyon messzi távolban, ijedt nyerítést halott volna. Ez képtelenség gondolja magában Üstökös, ezzel el is hesegetve amit az imént hallott.
|
| Winterlight fújt eggyet , orjukaiból melegen emelkedet ki a forró gőz, majd a hideg levegővel egybe olvadt. A mén szemében enyhe kiváncsiság apró fényével nézett a kancára.Sörényében kezdtek megolvadni , a hókristályok, majd üstökén egy apró vízcsepp indult ll, lassan végigcsillámlott orrhátán majd lassan alá hullott. - Miér?.....miért kérsz bocsánatot?- |
 Vailgaia rémülten nézett körbe. Idegesen topogott egyhelyben, érezte a csődőr jelenlétét. Félt... rettegett, ahogy a folytatásra gondolt. Ki tudja milyen szándékai vannak a furcsa csődőrnek. De mégis... tekintetét le sem vette a ménről. Valamiért mégis... olyan megnyugtató. Valgaia lesütötte fejét és horkantott egyet.- Bocsáss meg. |
| Winterlight összerándult, a kanca hangjára. Nem remélte hogy választ kap, tudta ugyanis hogy ezen a tájon rajta kivl senki nem él. De ő mégis itt van, egyedül, magányosan és mindenekelőtt szomorúan. Egyedül keresi az élet csillagát , mindhányszor megpillantja azt, hirtelen elnyeli a hóvihar. Fájdalmas....igen..valóban az...gyakran elmélkedett ezen. De most itt egy kanca... egy másik hasonló mint ő. A furcsa foltos kanca láthtóan nagyon erőlkődőtt a szélel és hóval szemben, Winterlight közelebb ment és egy falat vont maguk köré. |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hello!Hogyvagytok én nem túl jól igaz szép idő van ami megnyugtat egy kicsit!
-Szia Dzsemorédó!!!
Dzsemórédó egy közeli hegy nél járkált és látja, hogy a hegy mellett az almafa tövében ott van Rózsa és Angélia! Angélia felált és odament Dzsemórédó-hoz.
Üstökös aki eddig elbújva nézte kettejük találkozását, hirtelen késztetést érzett arra, hogy megmutassa hollétét. Elején habozott, aztán arra a következtetésre jutott, hogy megvárja a két lény találkozásának alakulását, nehogy megijessze őket. Nem értette, Vailgaia miért kér bocsánatot ahogy Winterlight sem. Egyre jobban havazott, de Üstökös nagyon is szerette a havat remekül el tudott rejtőzni benne. Hirtelen hideg szél fuvallatát érezte, megborzongott és mintha a távolban nagyon messzi távolban, ijedt nyerítést halott volna. Ez képtelenség gondolja magában Üstökös, ezzel el is hesegetve amit az imént hallott.