Témaindító hozzászólás
|
2008.03.31. 17:22 - |
|
[49-30] [29-10] [9-1]
StarShine bánatosan nézett Agitatra, bár próbálta leplezni. - Jó, remek ötlet. - Egy kis lelkesedést erőltetett a hangjába. ~ Olyan különbözők vagyunk, ő magányos és az élete mindig csupa akadállyal.... én nekem meg van családom, és ez életem első akadálya... ~ Nagyot sóhajtott, ~ Kááár, pedig úgy éreztem minket egymásnak teremtettek... ~ És bánatosan lépkedett a gyönyörű mén után... |
Egy ideig mindketten szótlan lépkedtek. Egy idő után feljutottak a szikla tetejére. Itt agitat megállt és kinézett a végtelen tengerre, amit aranyra festettek a Nap első sugarai. A horizonton egybeolvadt a gyönyörű vöröses felhőkkel. Az egész olyan szép és megnyugtató volt. ~Bárcsak mindig ilyen lenne az élet. Gyönyörű, megnyugtató. Knnyű akadályokkal... Pedig az élet sokkal nehezebb.~Sokáig nézték szótlanul. Végül Agitat szólalt meg. - Nem akarsz reggelizni valamit?-kérdezte- Itt a közlben vagy egy kisebb fennsík. Finom a fű és még néhány almafa is van.- |
StarShine nyugodtan követte a mént, vigyázva, hogy hová lépett. ~ Remélem megtaláljuk őket, hogy vidámság szálljon ebbe a gyönyörű ménbe... Már igazán megérdemli ennyi év után... ~ Látta a felkelő Nap első sugarait, ahogy átmelegítette testét, boldogság járta át. ~ Végre valami veszélyes kihívás! Első éle-tem-ben... ~ És amilyen gyorsan jött a lelkesedés olyan gyorsan távozott és bánat költözött a helyére... |
-Nem hinném. Nagyon rég volt!- Agitat szeme elködösült az emlékektől-Nem tudom hol van most apa.. és tukaro- hangja mintha nagyon mélyről szóllt volna. Majd visszatért régi magabizttossága. -Szerintem itt lesznek valahol a hegyek közt.- azzal elindult a tengerparton. -Gyere erre! Itt lerövidíthetjük!- azzal egy keskeny ösvény felé sétált, ami egy nagy szikla tetejére vezetett. -Vigyázz hová lépsz!-figyelmeztette a kancát, amint megvetette sötétkék patáját az ösvényen. -Nagyon meredek és veszélyes- azzaé elindult a keskeny ösvényen. Óvatosan, lépésről lépésre. A látóhatáron derengeni kezdett a nap halvány fénye. |
StarShine oda fordult a ménhez, - Nem emlékszel hol voltak? Merre indultak, talál ott vannak még... - És elindult a tengerparton... |
Agitat úgy érezte földbe gyökerezett a lába. Nem mozdult. Nem akart találkozni azzal, aki elrabolta az apját. ugyanakkor szerette volna megmenteni. Tett egy lépést. Felemelte a fejét. -Rendben- mondta. |
StarShine érthetetlenül nézett Agitatra. - Ez számodra kérdés? Hát megkeressük apádat! -~ Csak tudnám hol kezdjük. Valaki biztos hallot már Tukaro-ról, vagy akárhogy is hívjákról. ~ És elindult ki a vízből a partra, de megállt és nem tudta merre induljon... |
Agitat elszomorodott. Sajnált a kancát, de nem tudta átérezni bánatát. ~Jó neki, hogy csak ennyi a gondja... Bár biztos nagyon fáj neki. De legalább rá egész életében vigyáztak a szülei! Rám nem...~ gondolta szomorúan. Kis csönd következett, amit Agitat tört meg. -És most mit csinálunk? - kérdezte. |
StarShine boldogan váltott témát, a kínos csönd után. - Hát nekem a szüleim még élnek, anyám Starlight és apám Moon Night, ők nagyon jól vigyáztak rám és a testvéremre Night Shadowra. Általában vándoroltunk, de mindig szerettem a csillagos ég alatt versenyezni Night Shadow-val, persze mindig ő győzött, de ez nem számított nekünk. Nagyon szerettük egymást kiálltunk jóban-rosszban egy más mellett. - Nagyot sóhajtott, - Most már nem vesenyzünk elváltak útjaink csak születésnapokon találkozunk. Ő jobban szeret a réteknél, mezőknél lenni, én pedig jobban szeretem a vizeket, mert ott igazán gyönyörű az éjjel. Most már értheted, miért akartam annyira versenyezni. Csak egy csikókori megszokás, áá hagyjuk. - És legördült egy könnycsepp az arcán, most érezte magát igazán egyedül egész életében, bár tudta, hogy családja jól van, de nagyon messze... |
Agitat elszomorodott. Teljes szívével hinni akart abban, hogy igaz amit a kanca mond. Egy kis ideig mindketten hallgattak. Aztán Agitat felemelte a fejét. -És te? -váltott témát-Én már sokat meséltem. Most te jössz.- Miközben beszéllt a csillagok ragyoktak fölöttük mint ezer drágakő. Megvilágították a mén kacskaringós jegyeit, és a kanca ezüstös orrcsíkját. |
StarShine átérezte amit a mén érezhetett, bár tudta nem annyira, mivel Agitathoz képest neki szerencsés csikókora volt. A kanca együttérzés képp hozzádögölte a fejét a ménhez és nem tágított mellőle. - Talán él... Nem tudod hol él Tukaro? Biztos él még! - Nem hitte el a kanca, az ellenkezőjét... |
-Az anyám...meghalt-mondta csendesen Agitat-Az apám pedig... Még kiskoromban... Idejött egy démonló...Tukaro... És el akart vinni....Az apám... megmentett... elment helxyettem... Nem tudom hol van most...Él-e?...-Egy könycsepp gördült le az orrán. Mint egy gyöngy. Szikrázott a holdfényben majd belepottyant a tenger habjaiba, és elveszett benne... |
StarShine csendesen állt a tengerben. ~ És hol vannak most a szüleid? - Kérdezte a mént, ugyanis Night Shadow és az ő szülei még élnek vígan. Lefeküdt a vízbe meghemperőzött és felállva megrázta testét. Ránézett Agitatra aki elkomorulva állt a vízben... |
-Szívesen. Én már csikókorom óta itt élek, és minden részt úgy ismerek, mint a tenyeremet. Egyszer csikókoromban megbotlottam itt egy kőben, és beleestem abba a homokba.-szeme elködösült az emlékezéstől.-Belesüppedtem és az apám húzott ki...-lehajtotta a fejét. Amikor felpillantott, újra a régi volt. Belépett a vízbe StarShine mellé és vérta a kanca válaszát. |
StarShine meghallotta Agitat kiálltását és lassítani kezdett, még éppen időben, különben belerohant volna egy kőbe. - Köszi....... Agitat.....- Mondta a levegő után kapkodva a kanca, - Meg......mentettél.....egy.....sérüléstől. - Nyögte ki a kifulladott kanca. Megfordult és elindult a kevésbe veszélyes tengerparthoz. Sétálni is alig volt ereje, de nem mutatta. Belement a tengerbe, hogy lehűtse patáit... |
A tengerpart végtelennek tűnt, de Agitat jól ismerte minden kis négyzetcentiméterét. Eddig elborította az öröm, de amikor észrevette, hogy a tengerpart kanyarulatához közelednek, megilyedt. ~Ez a rész veszélyes! A homok, itt besüpped, a sziklák csúszósak, és miután a hegy emelkedik, nagy az omlásveszély.~ gondolta kétségbeesetten. -Áljunk meg! -kiáltotta-ittt...ez... veszélyes..!- kifulladt hangját elkapta a szél és messzire sodrta. Nem tudta, a kanca meghallotta-e. 1Mindenképpen meg kell akadályoznom! ~próbálta felkűzdeni magát a kanca mellé, de már fárad... |
StarShine örült, hogy a tengerkék mén utolérte őt, de még nem fáradt el eléggé. Ismét gyorsított a tempón, úgy, hogy szinte már szállt a két lény. Agitatnak úgytűnt ez meg se kottyant, StarShine-ban is volt még szufla. ~ Remek utolért, ennek örülök. ~ Mosolyodott el a kanca, a holdfénye erősen rávilágított Agitat jeleire és StarShine hókájára, ahogy ezek világítottak, mintha más világban jártak volna.... |
Agitat megnyújtotta a lépéseit. Kacskaringós jelei szinte szikráztak a holdfényben. Világoskék sörénye hosszan lebegett utána. Hirtelen öröm áradt szét benne. Még soha sem volt ilyen boldog (kivéve talán csikókorában). Nem érdekelte a múlt, a jövő, csak az, hogy most itt van, és a holdfényben vágtázik boldogan, egy olyan kedves kanca után mint, StarShine. Már majdnem utolérte StarShine-t. Fej-fej mellett haladtak. Ő nem akart versenyezni. A kanca annál inkább. Agitat arra törekedett, hogy végig mellette maradjon, de ne előzze le.~Csak azt akarom, hogy tudja, egy cseppet sem vagyok lassú, de nem akarom legyőzni~ |
StarShine nem tétovázott tovább, nem akarta, hogy a mén meggondolja magát. ~ De jól esik egy kis éjszakai vágtázás. ~ És megnövelte sebbességét, úgy hogy még soha nem száguldott ilyen gyorsan. A kancának, soha sem kellett menekülnie semmi elől, szülei és Night Shadow mindig vigyáztak rá. Úgy szágoldott, hogy farka és sörénye, szinte vízszintesen lobogott a kanca után... |
Agitatot meglepte a kanca vislkedése. Tetszett neki amit mond, csak az a "kinyílós" dolog nem tetszett neki. Hogy így kimondja. Ez nehezebb volt számára, mint ahogy azt a kanca megérthetné. De nem akarta elkeseríteni.-Na jó-szólalt meg.-Ha ennyire akarod... Akkor talán...-elgondolkozott. A "barátaival" sose ,játszott gondolta keserűen.-vágtázzunk egy kicsit itt a tengerparton. Meglepődve vette tudomásul, hogy a kanca kap az alkalmon, és mielőtt bármit mondhatna elviharzik. -Hékás! -kiáltotta, és utánavágtázott |
[49-30] [29-10] [9-1]
|