|
Témaindító hozzászólás
|
2008.04.01. 20:11 - |
|
[39-20] [19-1]
Mysterious Shadow meglepődötten megállt. ~ Még nem mosolygott életében? Szegény nagy élményből maradt ki, az az önfeledt boldogság... ~ - Segítenék, ha tudnék, de ezt egy érzelem szimbóluma, mint a bokkolás... - És továbbsétált maga elé meredve, hogy miben segíthetne ennek a drága kancának... |
 Nayara békésen a ménre nézett mellé sétált és szemeivel finoman rámeredt a vízre ahol vakítóan fénylett vissz a sját képmás míg Misterious Shadowjé inkéb kellemesen a sötétbe borult, csupán a rikitóan kék szem világlott ki. A kanca hagyta hogya hideg szél átjárja ám furcsa volt talán hogy meg sem borzongott tőle.- Nem...nem bántottál meg...tudod én soha ne, mosolygok....bár ha lehetne kiprobálnám milyen lehet az.- Szeme ködösen a távolba révedt, és vsissza tükrözte a nap fényes és egyre lejebb hantló mását, majd hirtelen újra a ménre nézett,
|
Mysterious Shadow megijedt, hogy megbántotta a kancát, mivel nem mosolygott. - Ugye nem bántottalak meg? - Kérdezte félénken, - Nem akartalak....csak.... - És nem tudott mit mondani. Sörényével és farkával finoman játszott a hideg szellő, és Nayara-éval is ezt tette. Elindult a parton a víz mellett és figyelve a vizen mellette sétáló mását... |
A Kanca érezte a mén hangjában gyengédséget , és kedvelte bár életében soha nem mosolyodott vagy pirult el, mindig hideg volt akár a szilárd jég. Ugyan néha nagyon kijött asodrából de soha nem kiabált.....vagy.....nevetett. Az elején fájt neki fájt hogy mindenki képes rá csak ő nem....nem is sejtette milyen érzés lehet. Szeretett erről álmodozni de nem volt képes rá, szüleit nem ismerte de pont ebből az okbók nem is hiányoztak neki. Az a kevéske érzés am i néha-néha feltámadt benne mindig eltünt, így még senki nem olvasztotta fel a jéghideg lelket és nem szabadította ki az átlátszó hópalotából. |
Mysterious Shadow a kanca után nézett, csodálta a kecsességét és gyengédségét. Elindult a jégtáblákon Nayara után, ahogy szeme melegen fénylett. - Jövök... Nayara - És jóleső hosszúsággal és melegséggel töltötte meg ezt az egyszerű nevet. Kiérve a partva, rámosolygott a kancára aki... |
Nayara bele nézett a mén világos szinte ég kék szemébe, egy ideig nézte majd egy gyors pillantás végig mérte a őt. Fejét magasan tartotta és így nézett le rá, bár néha viselkedése kissé arrogánsnak bizonyult ezzel nem akart senkit megbántani. A kanca lassan elindult a part felé, és ott figyelt hátha jön Shadow is, sörénye szinte szikrázóan fénylet, szinte olyan volt akár a tiszta jég. Szeme zöldesen és hidegen világlott ahogy a parton várt.- nos?....jösz.....Shadow?- kérdezte nyugodtan, a mén nevét lassan és elnyújtottan mondta ahogy megfigyelte a betük lágy hangzását. |
Mysterious Shadow ránézett a kancár és így szólt, - Engem Mysterious Shadow-nak hívnak, de szólíts Shadow-nak, az rövidebb. Keveseknek,de te közéjük tartozol. - A lágy szél kellemesen belekapott sörényébe és csak állt figyelve a kancát... |
Nayara tekintlyt parancsolóan ránézett és kissé frucsálta az új mén érkezését azonban nem szólt róla.- Nayara vagyok......és benned kit tisztelhetek?...itt ahol csak nagyon kevesen élnek meg....- hangja alacsonyan csengett ezuttal.Sörénye lágyan neki-neki verődött a a hosszó kecses nakynak mely élesen ragyogott a nap fényben.~ Különös.......keveseknek van ilyen szeme...~ |
Mysterious Shadow ránézett a kancára, - Köszönöm, hogy hínak? - Mondta melegen, ahogy átlépett az egy jégtábláról a másikra... |
Nayara kissé meglepődött a hirtelen közeklségen de ezt csupán szeme árulta el ami hirtelen villant eggyet majd a fehér tenger ami benne lakik ujból elcsendesült. Figyelte a furcsa sötét lényt, azonban szíve hideg volt mint mindig. Kecsen előre nyújtott nyakát és közelebről szemlélte meg az igazán különös kék szemeket, türkizek voltak akár az égbolt. Nayara hirtelen felpillantott hogy követni tudja a gondolata szaba madarait azonban most kék ég helyet csupán a nap karjaitól barázdált haldokló vörös színű eget láthatta. A kanca sörénye ezüstösen megcsillant . - Üdvözöllek......- modtaés hangja tiszta volt akkér a friss hó a hegyekben. |
Mysterious Shadow némán fejet hajolt. Belenézett a szikrázó kék szemekbe, melybe szinte elveszett. A fekete mén szinte nem látszódott ám az aranyló kanca annál inkább. Odalépett a kanca mellé és hagyta, hogy a szél egybeolvassza a fehér és a fekete sörényeket... |
Nayara lassan éd kecsen megfordult a lebegő jégtáblán, szemébe belelógott ezüst fehét sörénye azonban fehéres zöldes golyó villámként izzot arca égboltján. Langya szellő felkorbácsolta hullámokat azonbn csupán egy pillamnig csapta őket oda a parthoz ahol tajtékká lettek. A kanca belenézett a mén kék szemébe és egészen furcsának találta őt, lassan előre lépet és a jeges hid egy darabja ujra a felszínre került. Nayara szemét bahunyva fejet hajtott, furcsa volt talán vieslkedése de ő mindig kissé felsőbbségesen köszönt. |
Mysterious Shadow közelebb ment a kancához és mögötte volt. Nem akart megszólalni nehogy megíjessze a gyönyörű kancát. ~ Olyan melegséget kelt bennem ezen a hideg napon...~ |
 Nayara lassan tovább lépdelt, a jég barabok finoman lábai aláúztak, és hátukon hordozták őt. A kanca tekintete azuttal a lemenő napba veszett, aki könnyen láthatta vissza haldokló arcát Nayara zöldes szemeiben. Hirtelen megállt és a mögött lévő jeges híg hát beszakadt , csupán ő állt ott furcsán mozdulatlanul és egyedül ,ahogy sörényét lobogtatta a szél. Füleit hirtelen egy tévoli pont felé fordította mert zajt hallott, valami különös és ijesztő zajt......egy másik....egy idegen? ~ Furcsa ritkán látni másokat erre....csupán egy mén van aki annyira szereti a hideget mint én....de nem....nem ő az bár....nem igazán emlékszem rá sem.....~ Szeme sarkából figyelt , enyhe szél meghullámoztatta a vizet azonban a jégtábla mes sem mozdult úrnője alatt. Újra dúdolni kezdett:.....de talán nincsen miden vessze.....hisz a jövő még messze......és én tovább nem megyek.......mert utamban a hó hegyek.....de a halál megtalál ..........és lelked a porba száll
|
Mysterious Shadow lelassított a dallam hallatára és csak néma csendben figyelte, ahogy a kanca dúdolászik. ~ Milyen igaz, tényleg elveszett mindenem... ~ És megnyugtatta a kanca igaz és szomorú éneke, mintha tudta volna a kanca, hogy a kékszemű ménnek erre ven szüksége... |
Nayara csak állt és múltjára emlékezett, szeme belolvadt az alatt jégtábláktól felkavart vízbe mélyedt. Mindig ilyen volt mint most, vágyott a barátokra és gyakran nagyon kevdesek voltak hozzá ám ő mégsem nyílt meg soha.....magányos volt ám élvezte mind a szelet ami gyakran csokolta arcon őt. Hirtelen dúdolni kezdett és lassan a jeges vízre lépett melyen azonnl porcelán fehér jég keletkezett hogy megtartsa őt.Hangja halkan verődött vissza a víz mélyéből...- felszállt......a nagy égi madár és már elprepült a nyár......hmm........és én is most elmegyek.....mert ami fontos már elveszett.- |
Mysterious Shadow állt a szorosnál élvezte, ahogy a hideg szél kifrissíti az elméjét. ~ Nem ért meg senki...............úgy kinyílnék egyszer teljesen....................De.................Félek.............. - És kék szemében elhalt a remény, mint esős napon a Nap utolsó fénysugarát nyelné el a felhő. Hirtelen felkapta a fejét a mén, ~ Kinek a szagát hozza felém a szél? Ki áll ott magányosan? Odamegyek...- És elindult oda az aranyló lényhez, aki úgy szikrázott itt, mintha esős napon a Nap küzdene a felhőkkel. Új reménnyel tele vágtatott a mén... |
Nayara a parton állt és élvezte ahogy a friss északi szél bele tép sörényébe, majd lágyan elengedi és az visszahullik nyakára. A lemenő nap fényében sörénye ezüstös kontrasztot vert szín arany testével melyről még elfúlóan visszamosolygott a haldokló nap. Szeme kissé zöldesen izzot és igen furcsán csillámlot amelyet csak a víz és a rajta lebegő jég táblák csak még igézőbbé tettek. Halkan fújt eggyet és pihenés képppen össz szorította szemeit....~ Egyedül és mindig magányosan....igen ez az én sorsom.....túl más vagyok....nem értenek meg..... |
[39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nayara békésen a ménre nézett mellé sétált és szemeivel finoman rámeredt a vízre ahol vakítóan fénylett vissz a sját képmás míg Misterious Shadowjé inkéb kellemesen a sötétbe borult, csupán a rikitóan kék szem világlott ki. A kanca hagyta hogya hideg szél átjárja ám furcsa volt talán hogy meg sem borzongott tőle.- Nem...nem bántottál meg...tudod én soha ne, mosolygok....bár ha lehetne kiprobálnám milyen lehet az.- Szeme ködösen a távolba révedt, és vsissza tükrözte a nap fényes és egyre lejebb hantló mását, majd hirtelen újra a ménre nézett,