|
Témaindító hozzászólás
|
2008.04.18. 15:44 - |
 Menoir ruganyosan haladt előre béár nem voltak szárnyai mégia képes volt a repülésre, szarva végén fehér gömbizzot és szinte jelölte útjá. A mén jele keservesen világítottak és sörénye szinte gybeolvadt az éggel, körülött enéha furcsén tiszta fényke játszoitták " játékaikat" melyekel elkápráztaták a felhőket. A mén szadbadon szárnyalt minde kötötség nélkül azonban kissé ideges is volt hiszen nem tudta milyen sziget van alatta...idegen volt ám nem bánta soha nem maradt túl sokáig egy helyen... sé csupán egy dolog érdekelte.....az hogy feltte a végtelen ég milyen színben játszik épp.
|
[40-21] [20-1]
Trina a mén szemeibenézett és ekkor rájött mit érez...Ez ahely olyan végtelen...Oklyan szabad...Itt semmi se számít...Se az idő, se a tér...Bár talán kicsit egyhangú...De erre akkor nem gondolt...A hely szépségeit látta.. Kecsesen körbeúszott egy puha párna szer felhőt és a mén mellé keveredett. Olyan jól érezte magát. Még soha nem volt ennyire szabad...Vándorolt ugyan eddig is, de e a hely nagyon jó volt. Szárnyai káprázatosan elütöttek a sötét ég bársonykékjétől. Olyan színe volt, mint a csillagoknak. Apró pontok táncoltak sörényén, amiket magaután hagyott. Úgy nézett ki, mintha valami csóvát húzna maga után. Vagy csillámport... Eddig a napig még soha sem tapasztalta, hogy neki is van aurája...azaz eddig láthatatlan volt...De most nagyon is jól látszott. |
Menoir tisztes távolságottartott Trinától ugyanis nem akarta meg sérteni, mögötte hosszú köds és fénylú út jelzte egy ideig útjukat. Aranyos ezüstös szineí balamartak a sötét ég kékjébe és egy ideig harcoktak vel ám a mály végtlen mindig élnémította a fények lanyga játékát. A mén hidegen bár már némi furcsa megértéssel figyelte a pehely könnyű kancát, és tudta hogy ő is érzi a végtelen szabadságot. Hirtelen kiakarta mondi ....ekkor szarva erősen felfénylett ahogy elszabadult benne a vándorlás és szabadság forró szerette.- Olyan szabad és olyan végtelen ez a hely....életemben elöször érzem hogy talán itt maradok....- mondta és behunyta szemét egy pillantra. Majd a kancára nézett és arca halványan megrándult, kékes ezütös szemeiben tisztán tükröződött a kecses pegazus képe... |
Trina úgy érezte, még akár örök időkig repült volna így. Jól érezte magát. Megnugtatta a sötétkék ég, ami mintha bársonyként fogta volna kürül. Menoir szarva csillagként szikrázott, és magára vonta a tekintetet. A viharfelhők puhák voltak, titokzatosak, mint az éjszaka fényei, és ugyanolyan gyönyörű sötétkékek, mint az ég, és a mén szőre. Csodálatos látvány volt. Vlahol a távolban mintha, a reggel fényei játszottak volna, amik nem értek el ide. Olyan titokzatos volt az egész. Trina csapott egyett csipkeszerű farkával. ~Mintha lepelként venne körül az jszaka...Egy végtelen lepelként...És vajon hol a bejárat,hol a kiút? Talán nem véletlenül kerültem de?~furcsa gondolatk táncoltak a fejében. Vajon hogy került ide? És hogy fog kijuni? Most jó volt itt...Talán nem is kéne még ondolni a jövőre... |
Menoir egy ruganyos ugrással indult meg, teste kékes sziluetje beleolvadt az égbe és mögötte ezütösen ragyogó uszály bontakozott ki a sötétségből, majd halvány párával megfulladt benne. A mén sörénye a levegőben cikázott és úgy tűnt mintha önnálló életre kellt volna. A kanca mellé ért és kecse ugrásokkal tartotta Trina ütemét fénylő szemével egy pillantra a pegezusra pillantott és elámította könnyedsége. Saját testén mintha különös hideg hullámok futottak volna végig, az egész olyan volt akár az égi fényjáték. |
-Jó, persze!-Trina a ménre pillantott-Akkor nyomás!- Azzal nekiindult. Nem hasította a levegőt, hanem a levegővel együtt úszott. Mint egy gyors szellő. Sörénye feje körül repdesett, mint egy bárányfelhő cafatjai. Patáját szorosan maga alé húzta. Szárnyát kiterítette és tényleg jobban hasonlított egy szélben száguldozó felhőhöz, mint egy pegazushoz. Látta, hogy a mén is követi. orsan száguldott az égen. Nem lehetett látni, milyen erő hajtja lőre, hiszen szárnyait nem is mozgatta, csak kiterjesztve tartotta. Mintha maga a szél hajtaná. Repülés közben csillagok kavarogtak körülötte, legalábbis annak néztek ki. Az apró, fényes pontok beleragadtak a sörényébe, és így még szebb volt. |
Menoir körbepillantott, szemében visszatükrözöődött az ezernyi csillag fényes kavargó képe majd ujra kamncára pillantott.- Nem tudom...de nem hinném .....a horizoton mintha derenge valami de lehet hogy csupán a szemem káprázik- Sazrva erősebben felfénylett mintha megérzet volna valamit, és sörénye kecse gyűrűje közre fogta a szinte folyékony ezüstkén kavargó csavart szarvat. A mén hunyorgott egy kicsit de végül nem tudta kivenni mit is lát , a nap első sugarát vagy csak valami egésszen mást.- Ne haragudj meg érte kérlek...de nincs kedve d egy kis repüléshez..- Testén lévő jelek élesen izzotak fel, vágyott egy kis száguldásra ám félt hogy talán ezzel megsértette Trinát. ~ Talán kiss közvetlen vagyok.....~ Rosszalóan megrázta a fejét és fújt eggyet. |
Trina körbetekintett a mélykék égen. Testét körüllengte, valami misztikus szellő. -Tényleg szép-mondta. -Bár kicsit sötét.- ~Néha ilyesztő a sötét, de ez nem olyan...Ez gyöynörű...de én kevésbé kedvelem a sötétet...Kiváncsi lenék, hogy ... á megkérdezem.~ -Itt mindig éjszaka van? -kérdezte bizonytalanul. A csillagok milliónyi gyémántként lebegték körül őket. Mint millió szentjánosbogár, csak sokkal elérhetetlenebbek... Körülöttük, akármerre néztek, mindenfelé csak sötét eget láttak, még lefele is. Nem lehettett tudni, hogy melyik csillag van meszzebb, vagy hogy hol van a sötét ég vége. Talán a csillagok mind itt lebegnek ebben a sötétkék felhőben.... |
A mén határozottan bólintott és szeme kissé megvillant az ájszakai égen táncoló apró fényektől.- Igen valóban megnyugtató......én is már csak egy ideje tenger láttam- Oldalra pillantott és tekintete egy kicsit beleveszett az ég mély kékjébe mely hatalmas és selmyes anyagával minden bebórított, csupána csillagok izzotak át a sötéten. Sörémnye játékosan táncolt nyakén amit kissé behajlított. - Szép éjszaka...- mondta és hangjában valami furcsa álmodzás vagy talán csak elrugaszkodás remegett bele. Titokzatos volt ám annyira nem komor mitn aminek első pillantásban lehetne hinni, kedves és játékos hiszen igen fiatal azonban ideje véges és ezt ő is tudta. Bár nem fájt neki egy cseppet sem.... |
-Én Trina vagyok. -mondta a kanca még mindig barátságosan. - Ha azt mondod, hogy szárazföld van akkor hiszek neked... Nem akarok leszállni, és az sem érdekel különösebben, hogy igazad van-e. Csak olyan megnyugtató, hogy végre, ha valami baj van le tudok szállni...- Sötét szemével barátságosan a mént nézte. ~Kicsit furcsá viselkedik, de engem nem zavar.~ Ő általában elfogadott mindenkit olyannak, amilyen. Kivéve, ha valaki megjátszott magát vagy becsapta. Onnantól már egyáltalán nem bízott benne. De Menoirban megbízott. Kedvesnek tűnt számára, még ha nem is tudta, hogy kell viselkedni. Körmenézett a gynörű égen. Picit komor volt, de ugynakkor varázslatosan csillogó. |
Menoir letekintett és bár tudta nem nagyon fog látni semmit az alatta elterülő világból, mégis megtette. - Az igazat megvallva jelenleg nem tudom hogy hol vagyok...de azthiszem alttunk szárazföld lehet.....- kcsit megrázta nyakát mire sörénye ujra az égbe olvadt. A mén szeme mostmár nema földet fürkészte hanem egy kicsit a kanca szemébe nézett, úgy érezte talén egy kicsit illetlenség et tennie ......de mér nagyon régen találkozott idegnekkel és ezért nem tudta hogy viselkedjen. Majd hirtelen elkapta tekintetét és ezüstösen csilámló szemeit a horizonton nyugtatta mely sötét volt és megnyugtató.- Én Menoir vagyok....és téged hogy nevezhetlek?- kérdezte és hangja megynyugtatóan csengett ble a végtelenbe. |
-Szuper!...-mondta Trina vidáman.-És merre mész? Én most csak ide-oda vándorlok egy ideje...de végülis most már szeretnék valami szárazat látni a patáim alatt...Mondjuk egy hegyet...Elég sok ideig csak a tenger, a felhők...vagy valami nem túl sűrű anyag felett repültem...- Hófehér teste élesen elütött a sötétkék háttértől. Sörénye repkedett körülötte. Olyan szíbe volt mint a csillagoknak. Néha a szeme elé fújta, de aztán rögtön el is került onnan, hogy a marjának csapódjon.Sötét szemeivel a mént nézte. ~Szimpatikus...~gondolta~Csak kicsit túl titokztos...úgy értem az nem zavar, csak relytvényekben beszél...De sebaj...~Azzal csapott egyet fehér farkával. |
Menoir finoman körbe pillanott és szeme titokzatosan megcsillant. -Talán az....Öszintén szólva most én is csak átutazó vagyok...- mondtas. Sörénye kékesen belolvadt azégbe és szinte lenyelte a selyem puha anyagot. Jelei kecsen ölelték át testét, ahogy a kancára nézett. Különlegesnek tartotta és nem tudta miért de valahogy örült a társaságnak. Egy pillantra arra gondolt hátha ő is egy amolyan bolyongó lélek mint ő maga. De végül elvetette az ötletet és nem szólt semmit. Farkával játékosan táncolt s zél és néha-néha erősebben beletépent azonban inkább kedvesen mints em bántóan. |
Trina elézte a titokzatos mént. Szőrén fénylett a másik lény szarvának fénye. Egy pillanatig elgondolkodott a mén szavain. -Hát remélem, hogy a végtelen is átutazható-felelte vidáman-Mivel én csak átutazóban vagyok, és véletlenül keveredtem ide. -Tetszett neki a mén titokzatos válasza. Szárnyát kecsesen lengette a nem létező szellő, miközben a mén előtt lebegett. Farka kecsesen rigott id-oda, mint egy gyönyörű csipkefátyol. A szálak között átszűrődött a végtelen kék ég. |
Menoir kissé megrázkódott ahogy megszólította a különös hófehér kanca, új volt számára és egy pillantig csodálta másik könnyedségét. Szeme felfénylet és olyan szinűvé vált mint az azurkék égbolt, tiszta volt és fényes akár a Hold ám némi félelem is vegyült benne. Menoir hagyta hogy vonalai kirajzolódjanak és már nem akart rejtüzni senki és semmi elöll, sötét kékteste inasan villámlott eggyet ahogy ujra megmozdult. Immár szembeállt a pegazussal, szarva ollyanira fénylet hogy megvilágította kecse vágású arcát amelybe söénye bele lóott és így még jobban kiemelte fénylő szarvat amelynek fénye vetekedett egy csillagéval.- Üdv itt...a végtelenben...- modta titokzatosan, ahogy mindig is szokta. |
Tina épp csak ki tudta venni a másik lny körvonalait a sötétkék ég előtt. A sötétség úgy borult a másikra, mint egy köpeny. Szeme ár nem láthatta arcát arckifejezését. Így csak repült előre, remélve, hogy az idegen lény barátságos. Farka fehér uszályként lebegett mögötte, szárnyának frucsa, tollas nyúlványai lebegtek a menetszélben. Aikor a lény közelébe ért hirtelen úgy érezte, hogy előtte nincs semmi megfogható, csak a sötét ég, és a csillagok. Félénken szólalt meg, szinte csak a csillagoknak...Nem érezte, hogy bárki is lenne, akinek beszél.-Szia!-hangában kétség csendült.-Egyáltalán...Itt vagy...Van itt valaki? Vagy csak a szemem káprázik...-tette hozzá nagyon hallkan. De a másik lényt már elárulta fényesen csillogó szarva... Ám szeme beleveszett a sötétsébe, és Trina nem láthatta mi űl benne. Harag, elutasítás...vagy barátság. Csak különleges jegyeit látta a csillagok közt lebegni.... |
Menoir szeme kékesen fénylett a ahogy végignézetta jövevényen, megszokt ahogy egyedül van ezért nem igen tudta most mit tegyen. Bár reménykedett benneérezte hogya kanca már észre vette, teste körül lágyan gomolygott az ég mélykék párája melybe szinte teljesen beleolvadt . Nyakát kissé bahjlította és halkan fújt eggyet , fehér párs levegő áramlott ki orrlyukaiból és vált eggyé a firss és hideg léggel. ~ Különös.....hogy vehetett észre?~ Kicsit megrázta magát és került a szem kapcsolatot az idegennel, még reménykedett benne hogy talán mégis észrevétlen maradhat. Kissé ideges lett így szarva erösebb fénylett és immár szinte ki rít a sötét kék égi vászon anyagából.....szinte esőké sórva lefelé a fényt |
Trina újra visszafordult a menetirányba. Súlytalanul lebegett előre, mintha ő maga is levegőből lenne, vagy mintha egy felhő úszna a sötétkék égen. Elnézte az éj sötétjét, melyen fényes pontok ragyogtak. Olyan gyönyörű volt. Vonzotta a szemet...szinte be akarta magábe szippantani az utazót...és mégis kellemes volt. Egy pont a sok közül mintha fényesebben ragyogott volna...Mintha közelebbrőljönne a fénye. Trina meresztgettea szemét. Mellette kicsit halványabban ott világított néhány furcsa jel. Trina tovább nézte,és minnél jobban fúrta a szemét a sötétségbe, annál jobban vélte felfedezni egy lény körvonalait. ~Vajon ki lehet?~gondolta~ki így elbújik az éjszakában...Végül is már úgy is meglátott~Óvatosan a lény felé vette útját. |
Menoir lassan végigtekintett "birodalmán+ és szarva élesen fénylett ahogy úszott a levegőben, a felhők lágyan simitottak végig testén és jelei szinte izzottak. Ám hirtelen valami furcsa fehér és ezüstszínű lényt pillantot mega távolban, mozgott és ahogy kissé közelebb ért egy pegazus alakja bontakozott ki belölle. Egy kecse kanca lehetett, Menoir ujra szinte gybeolvadt az éggel ám tudta szarva fénye melfogja árulni. Sörénye és farka szállt az égben és még itt fennt az erösebb légáramlatok közt is biztosan állt ....mig alatta a föld és felte a végtelen semmi aludta hosszú álmát. |
Trina a tőle megszokott könnyedséggel repült a felhők között. Hófehér színe élesen elütött a sötétkék égtől. Hosszú farka fányolként lebegett utána. Nem vette észre a mént, aki teljesen beleolvadt az égbe. Ő csak siklott a levegőben. Jó kedve volt annak ellenére, hogy nem szerette a komor viharfelhőket. Szabadon szállt, fehér sörénye páraként lebegett körülötte, s egyáltalán nem alkalmazkodott a menetszélhez. Kicsi zavarta hogy olyan feltűnő. ~Remélem nem jön erre senki, aki túl veszélyes...bár.. megvédem magam ha kell.~ A hátára fordult miközben siklott a éevegőben, akár egy gyors, kecses bárányfelhő. Felbámult a csillagokra. Olyan gyönyörűek voltak. |
Menoir ruganyosan haladt előre béár nem voltak szárnyai mégia képes volt a repülésre, szarva végén fehér gömbizzot és szinte jelölte útjá. A mén jele keservesen világítottak és sörénye szinte gybeolvadt az éggel, körülött enéha furcsén tiszta fényke játszoitták " játékaikat" melyekel elkápráztaták a felhőket. A mén szadbadon szárnyalt minde kötötség nélkül azonban kissé ideges is volt hiszen nem tudta milyen sziget van alatta...idegen volt ám nem bánta soha nem maradt túl sokáig egy helyen... sé csupán egy dolog érdekelte.....az hogy feltte a végtelen ég milyen színben játszik épp. |
[40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Menoir ruganyosan haladt előre béár nem voltak szárnyai mégia képes volt a repülésre, szarva végén fehér gömbizzot és szinte jelölte útjá. A mén jele keservesen világítottak és sörénye szinte gybeolvadt az éggel, körülött enéha furcsén tiszta fényke játszoitták " játékaikat" melyekel elkápráztaták a felhőket. A mén szadbadon szárnyalt minde kötötség nélkül azonban kissé ideges is volt hiszen nem tudta milyen sziget van alatta...idegen volt ám nem bánta soha nem maradt túl sokáig egy helyen... sé csupán egy dolog érdekelte.....az hogy feltte a végtelen ég milyen színben játszik épp.
