|
Témaindító hozzászólás
|
2008.05.19. 20:10 - |
|
[39-20] [19-1]
Lunaclipse csöndesen ballagott Valhalla mellett. - Engem Lunaclipse-nek hívnak... - Kedvesen a kancára nézett, ahogy a szellő a sörényébel játszadozott olyan volt, mint maga a megtestesült boldogság. ~ Olyan boldognak tűnik most... ~ |
 Valhala lassan feltápászkodtt és követte a mént, nyakát kellmes ívben tartotta mint mindig, Sörényével lágyan játszott a felhő és szeme bizonytalanul csillogott.- Egyépként...én Valhalla vagyok....Téged hogy nevznek?- kérdezte a méntől ám végig csak maga elé bámult , figyelte a az elhalt barnbás tűlevelek tompa színeit melyek kiréályivá tették ez az aldugott darabját a szigetnek.- Tudod furcsa volt hogy segíthettem valakin...- modta
|
Lunaclipse kedvesen ránézett a kancára. - Én köszönöm. Te ne köszönj semmit. - Már kezdett beesteledni, - Keresnünk kéne egy helyet, ahol lepihenhetünk, nem gondolod? - Ezzel elindult az ösvényen. |
Valhalla szemfehérje erősne kilátszot és barnás szeme tompa énbyel nézett az ezüstöüs ménre. érezt ahogy annak ereje szét ráed benne majd feltérdelt ő is, remgett mé mindig és halkan fujtava bézte elámulva a földet. Valahogy egész lényét inkább lószerűség hálozta be mintsem misztikum vagy varázslatos aura, vissztért belé az élet és ujra kezdte jól érezni magát.- Köh....köszönöm...- mondta furcsán félénken a ménnek, majd egy idieg annak szemébe nézett, saját szempárában lilás derengés látszott. |
Lunaclipse felállt. Örült, hogy a kanca meggyógyította, de érezte, ez csak életerő volt. Odahajolt a kancához, és suttogott. - Köszönöm, ezért az életerőmet, megfelezem veled, hogy te is tudjál élni. Majd pihenéssel gyűjtünk többet. - Letérdelt a kanca elnyúlt teste mellé. Sörénye ráomlott és szinte beleveszett a kanca testébe. Koncántált, nyaka megfeszült szeme felvillant és sörénye csillogott. Sörényéből hópehelyszerű fényességek estek a fekete testre és félig beborította azt. Majd a mén fölállt és hátrébb lépett, nehogy a kanca megilyedjen... |
Valhalla megrem,gett és szeme teljesne elhomályosult, halkan fujtatott az idegeségtől és akkor hurtelen valami ijedten felfénylett elötte. Nylet eggyet és szarvát ujr a avéres sérült lábhoz érintette, ekkor minde fény nélkül ugyan de a seb gyógyulni kezdett, végül szinte telejsne rndbe jött , Valhalla szemei furcsán elnyiltak és összeesett....nem volt erje és erre is csupán saját életereje felhasználásval volt képes...teste furán remgett puppillája kitágult...fuldoklóan nyerített..hangjában semmi misztikus nem volt, olyan volt mint egy sebesült kanca hangja ahogy belveszett az ösvény eldugott csendjébe. |
Lunaclipse érezte ahogy a kanca megpróbálta... Ő hitt benne, mert látta, hogy van ereje, csak nem bízik önmagában... - Próbáld meg.... még-egy-szer... - Suttogta a szavakat, mert ő már feladta, hogy tovább csupán a kanca mentheti meg. ~ Legalább kedves társaságban haldoklom... ~ - viszlát... - |
Valhallát megráztáka hallotak, megremgett szem megtelt fénnyel és ijdeten nézte a mént...látta ahogy lassan feladja már nem látja élete csillagát....mely most ha nem segít talán örkre elveszik. A kanca közelebb lépett a mén sérült lábhoz és ijedten pislogott, lábai valósággal remegtek. Szeme mélyénből hirtelen vad hullám módjára tör elő a furcsa lilás fény....beletépve a békés mélybarnába...eróziók szelték át az íriszit és ezutal misztikusabb volt mint elötte. Nyelt eggyet és szarvát a sebhez érintette, szürkés barns szavon tompa árnyék suhant át de az is csupán egy madár miatt.... a akca összeszórította szemit és kecse arcát agodalmas koncentráció barázdálta. Ám nem sikerült..... szarvára véres cseppek folytak és mélyen beleivódtak a csontszerű anyagba majd kecsen végig csorogtak majd lecseppentek a sápadt tűleveles öldre...- Nem megy...- nyögte halkan. Fejét felkapta és vadul körbenéeztt,- Talán valamilyen növénnyel... |
Lunaclipse még mindig a kancát nézte. - Akiben van egy kis szikrányi különlegesség, az képes bármire. Lehet, hogy úgy gondolod, nem tudsz segíteni. Lehet, hogy nem hagyod kibontakozni és nem hiszel magadban eléggé. Én minden esetre hiszek benned, és szeretném ha te is hinnél magadban. - A mén felemelte a fejét és megnézte a már apadó sebét. Most már csak egy kis érmely jött ki belőle, és nem állt el. Megpróbált háromlábra felállni, de mint tudni illik bármilyen patás négylábú lóra hasonlító nem tud élni csak három lábbal. Vissza feküdt és behunyta szemeit. ~ Hát akkor itt pusztulok el...... Viszlát édes világ... Viszlát szép természet..... Viszlát kedves barátaim..... én most elbúcsúzom.... ~ |
Valhalla mélyena mén szemébe nézett érezte Lunaclipse erejét és meghunyászkodtt elötte.Arca valahogy más vlt mint más egyszarvúké ...telán mondható különlegesnek azonban mozdulati sokkal inkább egy lóra hasonlítottak mint egy unikornisra. Szemében szinte semmi misztikus nem volt csupána mélyén enyhe lilás derengés harapott bele a világos barna íriszbe. Valhalla közelebb ment és nyakát büszkén behajlítva figyelte egy ideig a mént majd szomoróan megrázta fejét....sörénye fektés színei természetesen és tompán fénylett fel.- Nem...nem vagyok az...nincs olyan képeségem amivel segitgetnék a sérüléseden...és..ne haragudj érte...- mondta lemondóamn.~ Valjuk meg...igazából semmijen képeségem sincsen...de neki ezt nem kellen idő elött megtudni~.. |
Lunaclipse egyik fülét a kanca irányába szegezte. ~ Kár... ~ Sötétszínű sörénye elterült a földön, odala egyenletlenül emelkedett fel és le. - De.... te.... unikornis.... vagy.... - suttogta a szavakat a kedves kancának. Szemét kinyitotta és kérlelően nézett a sötétszínű, gyönyörű és kecses kancára.... |
Valhalla egy pillantig szinte fuldoklott a lény jelenlétében, majd szemi kitisztultak. Félt az idegentől de látta hogy az msot nem képes bántani, közelebb lépdelt hogy valamenyire megvizsgálhass a mén sebét. Vörses patak csordgált az ezöstös combon egészen a le a földre amelyen elszínezte a tűleveleket. A kanca szomorúan intett a fejével, sörénye dúsan az arcába borult és selymes fénnyel játszott rajta a ék közt átszökő halovány sigarú nap.- Én..én nem tudok segíteni...- mondta és hátrébb lépet, fejét leszegte és egy ideitg csupán a földet bámulta. |
Lunaclipse még inogott egy kicsit de állt. Felnézett és látott egy rémült fekete kancát. - Ne-ne félj... nem akartalak...... - Hátsólába nem bírta már fájdalommal és ezért összerogyott a mén. Combjából nagy vörös valami folydogált ki és Lunaclipse-nek nagyon fájdalmas volt minden azzal tett mozdulat. Fehér fejét lehajtotta a poros földre, ziháltan fújtatott tovább... |
Valhalla ijedten nyelt eggyet és hátrálni kezdett, fülieit idegsen lesuny tartotta szeme fehérje idegsen elővillant. Arca ijedt volt ,ám elfutni már nem mert, egy ideig felmért az idegent és latolgatta esélyeit. Halk szellő suhant át a fák között, szellemként simítva végig a két lény testén Valhalla megborzongott. Hangosan lélegzett és figyelte a másikat aki épp megprobált lábra állni....A kamca feketés sörényét csak anyhén emlte meg a szellő és a kanca kissé ijedten behuzta nyakát |
Lunaclipse majdnem nekiütközött a hátraugró árnynak. Hirtelen oldalra vetette magát és elterült a földön. Hosszú percekig mozdulni nem bírt. Fejét megmozdította és szemeit a földre meresztette. Lassa feláált és megpróbáta az egyensúlyát megtartani... |
Valhalla egészen bele merült a természuetbe érezte hogy szinte beleolvad a különös környezetbe..ám hirtelen éles nyerítés hasított a alevegő. A kanca le dermet füleit lesunyta, lábait szét terpeszteve ijdeten állt egy ideig, fekte teste tompáb fénylett a fák közt át szökő fényben. Valhalla egy ideig figylet és patadobogást vélt hallani a közelből.....nem mert mozdulni nehigy felhívja magára a figyelmet, idegsen pillantott körbe az úton azonban senkit nem látott.~ Valaki....valaki itt???....nem ...az nem lehet...és ha mégis?...akkor mit fogok csinálni?......~Nyelt eggyet és lassan lépdelni kezdett ám hirtelen egy ág hangosan roppant patája alatt, Valhalla hirtelen mozdulattal ugrott hátra... |
Lunaclipse lassan ment az ismeretlen terepen. ~ Hol vagyok még sohasem voltam erre! ~ Ijedtében vágtában haladt tovább és patái alatt ropogtak a gallyak. Nyerített hátha meghallja valaki, de csak saját visszhangját hallotta. Megállt, mert tudta a rohangálással nem megy semmire. Lassan és megfontolta indult tovább a bozótosban... |
Valhalla épp a bozótosból lépett ki, lassan és nyugodtan ért rá a számára ismerős ösvényre.Patái alatt halkan roppantak meg olykor a száraz galyak, a levegőt betöltötte friss fenyő émlyítő illata mely a gyanta édes homályával keveredett. A kanca meg állt egy kicsi és mélyet szipantott a levegőböl, hagyta hagy járja át, szeme sötét volt ám fényes akár egy lóé...ám volt benne valami lilás derengés. Valhalla kecsen tovább sétált, élvezte az erdő firsseséget és életet sugárzó auráját, itt biztonságban volt hiszen rajta kivül valószinüleg csak nagyon kevsen ismerik aznelötte fekvő tűlevelekkel borított ösvényt. S hegyekből indult és lankás , eldugott kaptattokkal egészen hosszan elnyúlt tenger felé s egy titkos kis öböobe végző ért véget. |
[39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Valhala lassan feltápászkodtt és követte a mént, nyakát kellmes ívben tartotta mint mindig, Sörényével lágyan játszott a felhő és szeme bizonytalanul csillogott.- Egyépként...én Valhalla vagyok....Téged hogy nevznek?- kérdezte a méntől ám végig csak maga elé bámult , figyelte a az elhalt barnbás tűlevelek tompa színeit melyek kiréályivá tették ez az aldugott darabját a szigetnek.- Tudod furcsa volt hogy segíthettem valakin...- modta