|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.10. 20:50 - |
|
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Üstökös furcsálta kérdést, - Nem tudom, én sem ismerek innen mindenkit... Üdv. én Üstökös vagyok, neked mi a neved? - Kérdezte kedvesen a furcsa kancától. ~ Más mint a többi, csak nem tudom mi... ~
Encanto örült a kanca kérdésének. - Üdvözöllek benneteket. Engem Encanto-nak hívnak. - A tűzgömb körbejárta a mén testét, - És téged hogy neveznek e halhatatlan világban? - A kanca elégedetten odasétált a mén mellé és nagyon tetszett az erős teste...
|
 Bizarre elöször furcsán meredt a tűz gömre majd ő is rá eszmélt hogy egy furcsa kanca van a mögött. Nyak éles ívben fénylett és szme lángolni látszott mint az eleven tűz téli éjeleken . Mindent felmelgít maga körül szinte rőszakkal vonja be fénykörébe az idegeneket és nem akrja elerszeteni fogva tartottait zinte soha. A mén faraka zászlósan lengett a szélben és sörénye egy pillantra eteljesen elfedte arcát mind valami lágy és fekete anyag . - Ő ki?- kérdezte az egyszarvútól....majd finaman a különs kanca felé bökött. Ám e pillantban hirtelene szábe villant valami különös...egy emlékezetes szag a szélben....
|
Üstökös furcsálta kérdést, de nem válaszolt rögtön. Fényt látott közeledni, és nem a hajnal fényét. ~ Mi az ki jön? ~ És látta a kancát aki szembe tartott velük...
Encanto nyugodtan lépdelt és varázsolt egy tűzgömböt maga mellé, hogy lásson valamit ebben a sötét éjszakában. ~ Érzem más lények illatát... Hozza felém a szél... ~ Márlátt, hogy egy unikornis kanca és egy misztikus mén sétál feléje. ~ Misztikus mén... de jó...~
|
Bizarre mellé sétált és békésen lépkedett akanca mellet, majd bátran és immár hozzá fűzödővadsággal a kancára nézett.- Tudnál nekem egy kicsit beszélni a szigetről....szükségem lenne egy pár információra...- mondta majd ujra leőre meredt nyaka , gyönyörű ívben hajolt meg és mélyésges feketeségvel szinte vakított. A mén kissé elgondolkozva figyelte az elötte kavargó utat majd halkan fújt eggyet uyganis már eérezte hogy az alkony közel jár......~ Nincs sok időm....de addig is nem akarok egyedül lenni...~ lopva a kancára pillantott és ebben a pillannatban örült a másik teretény ársaságának. |
Üstökös elindult lépésben, ~ Sok a fa? Miért? Nos én itt élek a szigeten, tehát annyi fa vesz körül amennyi akarom, hogy körül vegyen. ~ Ahogy lépett teste csillogott és játszdozott a sörényével és a farkával a szél... |
Sötéten körbetekintett és hangja elhalóan válaszolt szinte a mén helyett. - Nem érkeztem ide a szigetre...azelött máshol éltem és,szükségem volt egy nyugodt helyre ahol soka a fa...- mondta rejtélyesen. Sörénye susogott ahogy a szél fújta, és egészen fucsa képet adott a z éjfekete mén ésa ezüst fehér kanca sziluettje. ~ Hamarosan eljön az idő és a nap felkell....nekem pedig mennem kell...mi elött elének a sugarai nem akarom hoy az történjék ami legutobb.....- fáradtan ám mégis búzgó tüzzel körbe tekintett és feje egy mopzdulatával nyugtázta hogy talán egy órája van mé da ddig amig az ég szeme újra földre vatítí éles fényét. |
Üstökös furcsán nézett a ménre. - Miért járna erre ritkán a madár? Mindegy... Engem Üstökösnek hívnak. Azért vagyok itt mert egy kis erdei száguldásra vágytam...... és te miért vagy itt? - Kérdezte kedvesen a méntől, szőre csillogott a Hold és a csillagok fényétől... |
A mén felemlte kecse fejét és ruganyos porzó léptekkel közelebb ment . Maj d furcsa fiatalos hangján válaszolt a fényes kancának:- Bizarre vagyok ....és te?Hol jársz itt ilyenkor ahol még a madár is ritkán jár- kérdezte meleg párát leheve. Fircsa tűzes tekintette kicsit játszott aknca szemében, és teste olyan mélyen fekete volt hogy szinte nem is ltszot igazonak. Puha sörénye pedig més Üstökös fényét is visszaverte, fehéren ríkítóan lélegzett vissza korom szín szőrbe. A mén furcsa bele égető pillantása egy kicsi tdelejezett ugyan de nem volt bántó. |
Üstökös meghallott egy mélyről jövő nyerítést, ami ráadásul elég közel volt. Megállt és megordult ezután sörénye kecsesen hullt nyakára. - Bocsánat nem vettelek észrehogy hívnak? - Kérezte és belenézett a mén vörös szemébe... |
Bizare nyugodtan szendergett és élvezte hogy körbefonja a sötét, szeme égte akár az eleven tűz és fényes gömböként villogtak.Hirtelen furcsa érzésw támadt mely szívébe mart, aztán kénytelen kelleteln elkezdett valami furcsát hallani....éles nyerítések hatoltaka levegőbe és Bizare biztos volt benne hogy egy boldog ,mámoros kancátólszármaznak. Ebben a pillanatban húzott el mellete a sötétben derengő ködfehér folt, a mén magasra ágaskodott és és erős mély hangjával válaszolt. A a levegő remeg hátrált el a fuvalatt útjából, amely tüzesen lángba akarta borítani azt. Sörénye kecssen nyakár tapadt és erőssen fénylett rajta... |
Üstökös vágtatott a végtelenségig, közben mindig nyerítve, és bokkolva, mert nagyon jól érezte magát. ~ Ilyen jól még sohasem éreztem magam! Ha lennének szárnyaim akár szállnék! ~ Vágtatott, nem is vette észre az előtte levő fekete foltot. Hogy is vehette volna észre, ha már így is sötét volt. Elszáguldott mellette, mint ha mi sem történt volna... |
Fekete mén séált lassan a végerheteln úton, szeme vörösesen izzotak ahogy maga elé meredve ballagott. Söétt teste nagyon furcsán szinte szenvedélyesen csillogott, ahogy patáit lágyan egymás után helyezte. Sörényébe néha bele kapott szél, és egyenes hosszú és puha anyagát fektén meglobogtatta. Farkát zászlósan magason tartotta ahogy mindig, is a sötétlő szőr kecsen uszott utána mint valami terebélyes fekete uszály. Maga volt a megtestsül t sötétség azonban nem látszott gonoznak inkább csupán unottnak. Nyaka mél ívbe hajlott és szinte mintha a hold szikrázott volna ezüstösen rajta, fennséges volt és egészen mástmint legtöbb démonló......valamivel drámaibb. |
Üstökös halkan sétált az erdei úton. Néha a szél meg meg lebegtette a sörényét és farkát, de ezt őt nem zavarta. ~ Oly nyugalom van itt. Ez kell nekem, bár hiányolom a kalandot, de az majd jön. ~ Megállt felágaskodott és hosszan nyerített a vége láthatatlan úton. Elindult vágtában, hallani lehetett patáinak ritmusos dobbanásait... |
 Gauron szépnek találta a kancát. Kis szíve nagyot dobbant és érezte a melegség szétáradását testében. Tágranyílt csodálkozó szemei a kanca előrébb lévő lábára meredtek. vékony morgásszerű reagálása furcsának tűnhet.-Az... én nevem...G- Gauron. |
Rain mereven nézte a jövevényt, még mindig viaskodott magával, majd látva Zenius nem túl határozott, de barátságos közeledését, úgy döntött, hogy inkább ő is barátságos lessz.
-Szia, Rain vagyok.- Mutatkozott be, és tett mellé egy bátortalan, de barátságos előrelépést.
 |
 Zenius nyakát büszkén hajlította be. Ugyan testén lévő jelek már elszivárogtak a közeli múlt ködös zskutcájában, azonnban szilajsága még mindig visszatükröződött testén. Lopva a kancára pillantot , szemében borostyános láng táncolt. Azonnban úgy gondolta mégis csak barátságosnak kéne lennie.-Izé......Én Zenius vagyok- Farkát kissé magasan tartotta , ez még mindig emelte takintélyét. |
| Gauron hirteln összerándult. Kissé fölöttevalónak tartotta Zenius-t. Hirtelen visszagondolt érdekes landolási mutatványára, és úgy érezte, elsüllyedhet szégyenében.Aztán rájött, ez természetes. Mindenki hibázhat. Még Mr.Ismeretlen is aki elég ellensées módon visszaválaszolt. (bár ez csak az Ő véleménye). Majd peckesen kihúzta magát, jobb mellső lábát mereven magáhozhúzta , megrázta fejét s közben égnek álló sörényét lengetni kezdte a szél.-Helló mindekinek!- szavait egy kis barátsáo horkantás követte. |
| Rain sörényét meglebegtette egy enyhe szellő. -Engem Rain-nek hívnak.- Mutatkozott be, majd felvetette a fejét, és a fák ágai felett, a világos égbolton egy fehér pegazust látott meg. A vékony nerítését, Zenius válasza követte. Rain csöndben maradt. Aztán a pegazus "megérkezett" a földre, bár nem volt túl elegáns a landolás. Rain hátrált pár lépést. Nem tűnt ellenségesnek, de jobb szreti, ha ő választhatja meg, hogy kivel ismerkedik, ezért is állt le Zeniussal, de a pegazus váratlanul jött, és nem tudhatja, hogy van-e hátsó szándéka. Mindenesetre félénken horkantott eggyet. ~Egy misztikus ló, egypegazus és egy unikornis... elég vegyes társaság~ Mondta, és kihúzta magát, hogy felérjen a fajához.
|
| Zenous idegesen fölelni kezdett, borostyán szemében izgalom tükröződött. Hirtelen meglátta a pegazust és, felágaskodott, mellső lábaival kaszálni kezdett. Nyakát behajlította, és erős hangján válaszolt. Orrhátán egészen szörforgójáig, furcsa kacskaringós jel jelent meg, kékesen fénylett akkár a az éjszakánként tsita égen rohanó villámok. Elöször homályosodni kezdett , megremegett majd eltűnt(a jel). Erős szél kiáltott eggyet valahol a pusztában, hangját csupán a holtak sikolyához lehetett hasonlítani. Zenius felvettte fejét majd köszönt.-Szia....te kis izé.-mondta kissé becsmérlő hangon.~Ez egy rakás szerencsétlenség~ |
Ekkor szárnyak suhogása törte meg a csendet, melyek egy kistermetű pegazushoz tartoztak. Magasan szállt az égen, mikor lenézett és megpillantotta az ismerkedő feleket. Vékony, éles nyerítése megzavarta a pej csődőr figyelmét.A pegazus felcsapta szárnyait, fejét hirtelen leszegezte és zuhanórepülésben közelítette meg a földet.Nagy belépőre számított, de mikor földet ért jirtelen elvesztette uralmát mellső lábai felett és előre bukott. egy ideig úgymaradt aztán összeszedte megát, horkantott egyett és büszkén kihúzta magát. |
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Bizarre elöször furcsán meredt a tűz gömre majd ő is rá eszmélt hogy egy furcsa kanca van a mögött. Nyak éles ívben fénylett és szme lángolni látszott mint az eleven tűz téli éjeleken . Mindent felmelgít maga körül szinte rőszakkal vonja be fénykörébe az idegeneket és nem akrja elerszeteni fogva tartottait zinte soha. A mén faraka zászlósan lengett a szélben és sörénye egy pillantra eteljesen elfedte arcát mind valami lágy és fekete anyag . - Ő ki?- kérdezte az egyszarvútól....majd finaman a különs kanca felé bökött. Ám e pillantban hirtelene szábe villant valami különös...egy emlékezetes szag a szélben....