Témaindító hozzászólás
|
2007.09.10. 20:50 - |
|
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Zenius megállt a kanca mellett, a nap lágyan melengett a hátát ahogy át csillámlott a fák koronái között. A mén hirtelen észrevette hogy Rain a lábait bámulja, ahonnan azzonban már eltüntek a halvány örvényszerű szelek.- Érdekes ugye?- Zenius kicsit felemelte egyik melső lábát, majd hangosan a földre csapott vele.- Egyépként én Zenius vagyok- |
Rain rohant teljes erejéből, lábai csak úgy kalapáltak az úton. Világos testén foltok suhantak át, ami a fák ágai között átszűrődő napfény okozott. Épp hátranézett, mikor a mén gyorsított, és elcsodálkozott. -Hát ez mi volt?- Fékezett le, és ámulva Zenius lábaira nézett. Majd felemelte fejét, és újra a mén szemeibe nézett. Igaz a sajátjában még csak a tükörképét se láthatta a mén, de a csodálkozás lesütött róla.
|
Zenius kicsit csodálkozott....a kanca viselkedésén.Enyhe szél kerekedett körülötte, ami meg lobogtatta sötétpej sörényét.A mén hirtelen feláaskodott és mellső lábaival kaszált a levegőben.Majd erős hátsó lábaival elrugta magát, teste elnyúlt , majd hirtelen lábainál furcsa szinte alig látható örvények keletkeztek sebbeségtől.Zenius lepillanott a lábaira, majd elvigyorodott. Lábai mozgását már alig lehetett kivenni, füliet lesunyta és egyre közelebb ért a kancához majd mellé ugrott és finoman megbökte.-Meg vagy!- |
Rain nem válaszolt rögtön a ménnek. Szemében nem csillogott semmi, de teste, egész valója pajkosságot sugárzott. Dobott eggyet a fején, melnyek köszönhetően a sörénye "úszott" eggyet a levegőben, majd újra visszalapult a nyakára. Jó kedvében volt, így egy kis fogócskát kívánt, és remélte, hogy az erdei úton talál valakit, aki majd meg is kergeti. -Sziiia!- Köszönt hosszan elnyújtva, majd kuncogott eggyet, és körbetáncolta Zeniust. Horkantott eggyet, orrával megbökte a másik vállát, aztán kilőtt, és vágtatni kezdett. Hátranézett hogy követi-e a másik, és ha az is megiramodott, akkor örömében bakol eggyet, és gyorsabban kezd el futni.
|
Zenius hirtelen összerándult az éles nyerítésre majd örömel nyugtázta hogy ez csak egy kanca. Fejét büszkén felvetette, szemével az unira pillantott, majd lazán visszanyerített. Horkantott egyet.- Nah mi van? Ma mindekinek ilyen sietős?- moslygott kicsit.Majd az izgalontól kicsit táncolni kezdett, Zenius első pillantásra csak egy jóképű (ló) ménnek látszott. Azonnban korántsem volt az, kis korában gyakran bántották egyszerű külseje miatt, azonnban minazonáltal az is igaz volt hogy Zenius a lovak közt is igen szépnek számítana. A mén hanyagul tekintett végig a kancán.- Egyépként....szia- |
Patadobogás hallatszott az út egész hosszában. Kecses léptű unikornis kanca vágtatott, de a hangja jóval megelőzte. Felvetett fejjel száguldozott, és már messziről meglátta a másikat, és gyorsított. Teljes sebességgel húzott el mellette, és mikor épp mellette volt, felé fordult, és rányerített. Pár méterrel lehagyta, majd lefékezett és megállt. Világos sörénye szemébe hullott, ahogy nyakát a föld felé közelítette, és hátát begörbítette.
|
Sötétpej mén sétálgatott az erdei út levelekkel borított talaján.Hanyagul tette előre lábbait mint akit semmi nem érdekel.Szeme vadul csillogott, nem tudta elrejtenni még egy ilyen nyugodt helyen se igazi valóját. Csupán egy sima lónak tünt bár nem volt az.Farkát peckesen magason tartotta, hajlított nyakán csillogott a levelekk közt átszökő napfény. |
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|