Peter S. Beagle

„Peter S. Beagle (nem feltétlenül ebben a sorrendben) csodálatos író, nagyszerű ember és haramiavezér, aki elrabolja az olvasók szívét.”

Tad Williams

Peter S. Beagle láthatatlan mágus. A neve kevesek számára csenghet ismerősnek, holott újra és újra felbukkan a legjobb fantasy írók között, több ízben jelölték World Fantasy díjra, egyéb díjakat (Locus Award ötször, Mythopoetic Fantasy Award kétszer) pedig sikeresen be is gyűjtött. Sokkal többen emlékezhetnek azonban a Das letzte Einhorn c. rajzfilmjére, melyet a német RTL2 hosszú évekig menetrendszerűen levetített karácsonyonként; ismeretségi körömben videokazettákon keringett, és lassan kultuszművé nőtte ki magát. A film eredetijével egy antikváriumban találkoztam, s bár a történetet már ismertem a rongyosra nézett videokazettáról, a stílus és az olyan mondatok, mint: „Bármi, ami meghalhat, gyönyörű — szebb, mint egy unikornis, aki örökké él, és a legszebb teremtmény a világon” vagy „Nem mindig azok vagyunk, aminek látszunk, és csak ritkán azok, aminek megálmodtuk magunka.” — azonnal leterítettek. Átgázoltak rajtam az egyszarvúk, és megérintettek a szarvukkal.

Peter S. Beagle legnépszerűbb műve kétségtelenül Az utolsó egyszarvú, és ez alighanem így is marad, ám meglehetősen messze áll attól, hogy "egylövetű” íróként könyveljük el. Nem csupán fantasy-író, hanem forgatókönyvek (többek között A Gyűrűk Ura rajzfilm), versek, receptek és dalok is fűződnek a nevéhez.

Hogy mégsem ismert olyan széles körben (Az utolsó egyszarvút leszámítva), az talán annak köszönhető, hogy nem különösebben termékeny — ha úgy érzi, évekig képes egy-egy regényén csiszolni, és előfordul az is, hogy már megjelent könyvét írja újra. Azt rebesgetik, hogy a The Folk of the Air című művét újra átdolgozza, s a The Unicorn Sonata történéseit három újabb kötetben egészíti ki.

„Nem írok folytatásokat” — mondja a Giant Bones előszavában, mely önmagában cáfolja ezt az állítást. „És akármennyire is szeretem Judy-Lynn del Reyt, aki ezt a fogalmat kitalálta, 'előregényt' sem. Soha nem osonok vissza a tett színhelyére, semmiféle hátsó ablakon át. S legfőképpen nem gyártok epikus trilógiákat elfekkel, törpékkel, varázslókkal, Armageddonnal és bátor hősökkel, akik varázskarddal és bűvös ékszerekkel megrakva vívják reménytelen harcukat valamiféle Sötét (de legalábbis Mosdatlan) Úrral. [...] A Fine and Private Place-től fogva azon igyekszem, hogy regényeim a lehető legjobban különbözzenek egymástól, s eltéréseiknek csak a tehetségem és képzeletem szabjon határt.”

Beagle hű maradt ígéretéhez: minden könyve új világ, amelyeket mégis összeköt a szerző bámulatos nyelvérzéke, jellemábrázolásban megfigyelhető érzékenysége és mély emberiessége. Peter S. Beagle azon fantasy írók közé tartozik, akik nem sokat törődnek a zsánerrel, amelybe sorolták őket. Nem próbál igazodni a bevált formulákhoz, és az olvasó számára úgy tűnhet (különösen, ha már legalább öt-hat könyvet olvasott tőle), hogy ha valaha is szembesítenék azzal, hogy ő „fantasy-író”, szelíd meglepetéssel fogadná és elcsodálkozna, hogy amíg nem figyelt, valamiképpen ebbe a kategóriába került.

Számára mindig a történet és szereplői az elsődlegesek. Mind az események, mind a bennük mozgó alakok vibrálóan elevenek, és a témák, amelyeket megjelenít, örökre szólnak. Beagle könyveiben nem érdekes, hogy egy szereplő szellem, vagy istennő, netán egyszarvú — ismerősebb, mint a barátaink, s — időnként — mint önmagunk.

forrás:www.peterbeagle.hu