|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.11. 18:11 - |
 |
[43-24] [23-4] [3-1]
 Fény békésen ügetett a hideg hóban.Nem látott még semmit a hófehér fátylon kívül ami az erdőt takarta.A kanca nyugodtan ált meg egy fánál és lefeküdt.Szemit még nem hunyta le......de érezte, hogy veszélyben van......Fejét felemelte és felszimatolt......thestrall szagot érzett a levegőben......Nem szólalt csak lépdelt a finom hóban......tudta, hogy ha megszólal az éleével fizet...
|
 Winterligth helyeslően bólintott és kiügette ak kanca melleé, sörényén ezöüstös lilás táncba kezdetta fény melyet a hó ragyogvóan vert vissza.- Igazad lehet....keresük meg...- Beleszippantott a levegőbe majd halkan fújt eggyetm orrlyukaiból forró pára kavrgott. Majd az erdő felé bökött orrával,- Azthiszem talán arra....- mondt kissé bizonytalanul. Nyakát büszkén behajlítva indult el a fák között, az ágak hangosan rorpgtak a hó súllyától ám más zajt nem lehette észlelni...bár néha a szél felsikoltot valahola távolban minden nyugodtnak látszott. Talán túl nyugodtnak is...
 DáNeth kecsen tette egymás után lábait melyek kissé belesöppedtek a friss hóba, halk volt és szinte észrevehetetlen. Nyakát előrenyújtotta és sötét szemeivel kerest áldozatát, hirtelen meg is látta....Egy különö vörses -szürkés kanca állt a fák között ..megérezhette a mént ugyanis nagyon ijedtnek hatott. DáNeth jelei felizzotak ahogy figyelte a tehtelen áldozatot, halkan közelebb osont és testeét valami furcsa fekte köd kezdte körü ölelni..lágyan és elymesen mint valami madár toll. Ám a fkete füst kezei Valgaia felé is terjeszkedni keztek,a mén kissé elvigyorodott....szemében tüzes göm jeltn meg ahogy felébredta vér utáni vágya..'~Most meg vagy....~
|
Lumbre felkapta, a fejét az "ismerős" szóra. - Akkor keressük meg! Ne legyen veszélyben! - ~ Tudom, hogy az életünket kockáztatjuk,de barátokért ez a feladatunk... ~ Kiment a barlangból a hűvös egyenlőre nyugodt hóba... |
 Valgaia hirtelen megtorpant.Szétvetett lábakkal rémülten nézett körbe.~Jaj ne...! Közeledik...A közelemben van.~Halkan,mégis idegesen vette a levegőt. Lábai mintha a földbegyökereztek volna...Egy érzés...egy érzés egyre erősebben nyomta a lelkét...Ez az érzés...félelem...Félelem a haláltól...mely tüzes nyílvesszőként hasított szívébe.~Valaki...valaki segítsen...!~ mondta alig hallhatóan,mert félt,nehogy meghallja a sötét idegen...
|
Dáhnet vitorlázni kezdett és lassan l erszkedett a firiss és tiszta hóba, körvonalai sötéten fénylettek ebbena fehér világban. Szárnain pedig az apró hó és jégdarabkák egészen furcsa htást nyújtottak. A mén könnyü halk léptekkel indul meg, lábai óvatosan tette egymás után , majd megállt egy pillantra hogy felmérje zsákmánya helyzetét....mélyen szippantotta levegőböl. majd szeme felizzott......3 lény érzett....a közelben voltak mind ám az egyikvalamivel közelebb. DáNeth csobtos fején furcsa vadság ült ahogy követte az illatot....
Winterligth hallotta a szárnycsapkodás tés összerándult, sörénye az arcába hullva pihent meg. A mén idegesen körbe nézett és halkan horkantott eggyet.- Attól tartok igen....ez egy ragadozó ....már leszállt ugyhogy valószinüleg észrevett minket.......-furcsán fintogott eggyet é szemében lévő világban hatlmas vihar tombol ám egy fény pont hirtelen megjelent.- Van itt valaki más is...ismerös nekem.- mondta. Körbe nézett a halk erdős területen , és védelmezően a kanca mellet állva figyelt... |
Lumbre teste összerándult a hangos csattanástól. - Más is van itt rajtunk kívül? - Kérdezte a méntől nyugtalanul, ~ Ez egy ragadozó... ~ Toprgott a félelemtől... |
Valgaia magányosan lassan lépdelt a finom, riss hóban.Egy erősebb hóvihar után a titokzatos mén eltűnt a szeme elől... Ahogy ment, teste kecsesen hullámzott, nyakát ívesen tartotta, füleit hátracsapta és furán horkantgatott...Mintha magányában magával beszélgetne...~Elriasztottam volna magamtól? De hát...én ...nem akrtam megbántani... Igen! elijesztetted magadtól! De nem!Vagy még is?~ Mintha két énje lenne...Ahogy ott veszekedett magával hirtelen megborzongott...nagyon rossz érzések kezdek kavarogni benne...Érezte DáNeth jelenlétét...Idegesen kaszált mellső lábaival...Félt, de nagyon.~Ki ez a sötét aura?...remélem nem vesz észre... |
DáNeth magasan a havas fák fölött repült ide jött hogy kissé lehüljön a Nimera beli történtek után. Már nem volt gyenge sőt talán erősebb volt mint valah és erebien sötétén folydoágált a bosszú. Gondolati egyre s9ötéttebbek és sötétebbek lettek.....a két egyszarvúra talán annyira még nem haragudott...áma thestral és a misztikus kanca nnál inkább idegesítette. S9ötét szüregei szinte végtelnbe menően üresek voltak, sötét szárnyaival finoman vitorlázott a légben.~ Hogy.....hogy csinálta?....senkinek sem sikerült eddig......a kanca és az a thestral......megölöm őket...megölöm csak kerüljeneka közelembe...kiontoma vérüket és fürdve fogok kacagnia az életel testük fölött~ Szájával hatlasat csatintott.
Winterlight látta hogya kanca felébredt ám ő még nem akart felállni így hát még ébredezetta hóban. Sörénye kcse ivű nyakán pihent és a mén szemeében akár egy hógömben finomam kavargott a hó. Hirtelen azonban valami bel mart szinte fájóan és rossz érzése támadt... féltette a kancát így gyorsan felugrott és Lumbre közelébe ment.- Jó reggeltneked - mondta kedvesen majd idegesen körbe pillantott ám nem látott semmi...bár egys furcsa csattanást érzkelt inkább egy a hó súlya alatt eltörő galynak száolta el magával......ám nem tudta ezzel mekorát téved... |
Lumbre felébrett és látta, hogy a mén is lefeküdt aludni. Csöndesen felállt és kiment, hogy ott nyújtóztassa ki végtagjait. ~ De jót aludtam, most már friss vagyok. ~ Lehajtotta fejét és belefújt a hóba, hogy felfrissüljön a hidegtől. Mélyen beszívta a hűvös levegőt a tüdejébe... |
Winterlight késöbb közelebb ment a kancához és lefeküdt ős is nem túl közel mert félt hogy megriasztaná Lumbrét. Egy idejig még béksen körbe pillantot maj dőt is mag alé temette a képzelet és álom partaln tenger, egy ideig ébren akart maradni ám a hullámok át csaptka feje felett így el alaudt békésen.. Sörénye a nyakár aomlott és kékes fénbyével szinte melegíetett azt. |
Lumbre nyugodtan aludt, és még csak az éjjel közepén jártak. Fülei elterültek ahogy sörénye és farka is. A szarva meg-megcsillant a hold és a csillagok fényétől. Teste elnyúlt és oldala egyenletesen mozgott fel-le... |
Winterlight kedvesen bólintott eggyet majd nagyot fújt alevegőbe, párájat lassan eloszlott és meleg szállt felfelé. Sö9rénye kékesen villant meg és teste kynarulatai csillogva bontakoztak ki itt ezen a különleges helyen. Lábai mélyen a hóba süppedtek és szemével ez get bámult szinte kersve valamit...ami talán már melette volt.~ Küölönös ez aza egész..idegen és mégsi olyan közel van....nem élrtem mi történik~ hátrasandítptt a gyönyörű kancára és kedvesen végig nézett kecse testén. |
Lumbre nem bírt betelni a gyönyörű látvánnyal. Még soha életében nem látott ilyen szépet. Örült, hogy a vízesés nem fog kiolvadni, mert így jobban tetszett neki. ~ Nem csodálom, hogy idejár pihenni és nyugodni... Én is idejárnék.... ~ Bement a barlangba és lefeküdt a hűvős jégre. Már nagyon fáradt volt, és jól esett a mén közelsége. - Én most egy kicsit pihenek.... Reggel találkozunk... - És már elvitte az álom hajója a legnyugodtabb és legcsöndesebb útjára az éjszakában... |
Winterlight somolygott egy kissé majd egy fákkal körül határolt kis teröletre értek, mélyebbe feköüdt mint a ötbbi rész így zinte láthattalan maradt. a mén bátorítóan hátrapillantot majd szinte suttogva stólt.- GYere .....ez a hely legalább olyan különleges mint te...- mondta maj bevette magát a fákkal szegélyezett részre. Apró megfagyott tó volt, amely teteje most jejgesen fénylet és talán minden rményét elveszített arra hogyvalah is felolvadjon. Ttetején hatalmas vízesés várakozott jégbe fagyva, a tavasz első fuvalatára hogy újra vadul törjön ki jeges börtönéből ám ő mit sem tudott arról hogy ezena helyen soha nem jön el a tavasz.. Kristályai meredeken omlottak alá és belül toszta kékes villnások bontakoztak ki....szinte élt az egész ám mégsem....Witerligth sóhajtoto eggyet és szemében a z a msik világ vad életre kellt és szebb volt mint valaha.
|
Lumbre megállt a lejtő tetején és megvárta amíg leér Winterlight. Nem akarta veszélybe sodorni a kedves mént. Amikor már leért a mén akkor ő is elindult lassan és óvatosan, lefele a lejtőn. Ügyesen lépdelt és nem csúszott meg a jeges talajon. Leérve odasétált a mén mellé aki megvárta őt odafennről... |
Winterlight álmodozóan az égre pillantott és orrlyukaiból meleg pára gomolygott felfelé majd szertefoszlott....- Hát tudod....voltak akik mindig arra buzdítotttak hogy elmenjek ....de valahogy ezena helyen megtaláltam az igazi énemet....és örülök hogy mostmár tudok valakit aki szintén ezt valja...- mondta és kedvesen mosolygott, lábai egyenletesen süppedt bele a hóba és kissé felcsapta azt, majd a kékes mén hirtelen letért az ösvényről és egy havas bokrokkal teli sznte ködbe vesző uton haladt továbbb, a talaj itt nagyon jeges volt ezért óvatosan járt rajta.....hátra nézett a kancára és bátor tekintettel szlalalt meg...-Mindjárt ott vagyunk.....de itt vigyázz mert ez a hely elég veszéles....- |
Lumbre is ügetésbe váltott, és csendesen ment a mén mellett. - Nem értem miért akarnának téged innét kimozdítani.... Olyan csöndesség, békesség és csillogás honol itt, mi más kéne? - ~ De sokat beszélek.... Érdekes........ Velem.... megosztani? Soha senki nem tett velem még ilyet... ~ Élvezte az örök csöndességet, amely most benne is megvolt.... |
Winterlight az égre názett és mélyet szippantott a firss levegőbe és kledvesen a kancára nézett.- Igen az...szabd és azthiszem sohasem tzudnám elhagyni....bár sokan akartak már engem innen kimozdítani...és néha tényleg magányos vagyok... ezért örülök egy olyan szépséges lény társaságának min te- mondta és meegen molygott, szemében kecsen szikráztak a hópihék. Sörénye lilásan és kékesen olvadt össze a körülötte lévő világgal, arca hirtelen felvidult és furcsa igalom költözött rá mint madár a fészkébe. Nyakát kecsen hajlította ívbe teste minden hulláma gyönyörűen megfeszült ahogy végig nézetta a kancán.....a kecse szépségen a ki melette sétált és élvezte ahogy magányos é szomorú lelke egésszen felvidul.- Tudod erre van egy különös hely amit szeretnék megmutatni neked.....általában egyedül szoktam lenni ott de veled azthszem megoszthatom...- mondta majd lassú ügetésre váltott. |
Lumbre csöndesen lépdelt és hagyta, hogy elméje kitisztuljon. ~ Winterlight... Télifény... illik rá a neve, olyan mint a sarkifény... ó de szeretem ezt a csodás világot! És még örökkön örökké élvezhetem, ennek a becses lény társaságában........ ~ Ahogy járt a hóban farka, szép hullámos nyomot hagyott maga után. - Olyan gyönyörű ez a táj... nem gondolod? - Kérdezte a gyönyörű mént... |
Winterlight lágy elnyújtottt léptekkelkövette a kancát, lábai mélyen ahóba söppedtek és szőre kékesen fénylet mint néha az északi fény a sötétlő égbolton. Most azonban fény volt ami, mindketejüket beborította és furcsán fényessé zinte királyivá tett mindent. A mén teste lazán bemozgott ahogy járt, izmai fényesen feszültek tiszta bőre és fénylő szőre alatt. Sörénye tiokzatosan a szemébe hullt és eltakarta a másik külön kis világot ami benne lakozott. ~ Különös kanca....azthiszem kedvelem ritka az ilyen szépséges teremtmény akivel találkoztam....és furcaa hogy egyáltalán hozzámszólt~ elgondolkozva fújt eggyt |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
