|
Témaindító hozzászólás
|
2008.05.12. 17:46 - |
 Evighet lassan ereszkedett az egyik kaptatórol, szinte már a hatlmas fekte hegy lánához ért mikor megállt és bátran körbe nézett. Vadul a levegőbe szippantott és belélegezte a hílál apró porszemekben repkedő illatát, szinte izlegette a levegőt. Szeme kékes sárgás mélységében egy idegen óceán hullámai vadul csaotak a partra ködös párát hagyva maguk után. A kanca különös sörényébe kissé belekapott a szél és erősen megcibálta, Evighet behunyta szemét és élvezte a szabdság ás az uralom mámorító érzését.
|
[9-1]
Evighet kissé oldara ugrott a mén reakciójától és éles szemfogaival felé kapott ám direkt nem érte el. Maj d elmoislyodot fekte arca ezüstös fénnyel csilogot és csontos jegyei egészen megvadították a kanca különleges külsejét,szemei kékes sárgán csillogó fénye a ménre vetüt...- Nem lenne tisztességes....soha nem érnél utol....- Felvetette fejét fujt eggyet majd hirtelen előreugrott és avad hegyoldalon kezdett el lefél vágtatni, fekte por és kövek zúdultak alá és szinte maga az egész képződmény kiszaladni látszott a akanca teste alól. Az mégis nem lassított a tempón, szeme kihívóan égtek majd egy pimasz vigyor kiséretében Nigth Mare nézett....- ...De én soha nem voltam tisztességes!..- modta hangja mélyebb volt kissé mint alegtöbb kancáé, és ügyesen jétaszot a hangsulyokkal.. a hegyek robaját is elnyomta..és ujra visszaverődött a anagy óriások derekáról. Evighet még utoljára kiöltötte jó ha kigyószerű villás nyelvét a ménre...- Egyépként Evighet vagyok..gondoltam jobb ha tudod ki vert laposra... |
 A mén is abba az irányba nézett amelyikbe Evighet is...De érezte magán a kanca vizslató tekintetét majd farával kicsit megbillentette anak hátsóját:-Na..?Csak utánad...-elmosolyodott,egyik fulét lecsapta és kihívoan nyerített egyet..
|
Evighet vágigmérte a mént majd megrázta magát , tartása kecse volt és büszke mint mindig. - Még nem látalak erre.....egyépként üdv a pokolban....- mondta hagja nem volt túl magas ám, finoman csengő és tartozkodó, a kanca tekintette ezuttal egy pillantra a távolba meredt , hivagatták a sötét hegyek vad kaptató a völgyekben kavargő ködös füst melyben véres sikolyok hangzottak egykor... hideg és forró egyszerre vad és barátságtalan. Evughet tekintte kissé megmámorosodott ahogy a szél belekapott selymes sörényébe és vadul arcába csapta azt, félszemmel figyelte a mént és kissé játékosan toopanotott eggyet inas mellső lábával. |
Nightmear kissé meglepődött az előbbi láthatatlan mozdulatsoron majd ránézett a kancára.Szemtelenül pontosan a szemébe nézett majd kissé sármosan elmosolyodott és játékosan meghúzta Evighet selymesen lágy sörényét....-Nahát, nahát...Milyen páratlan szépséggel hozott össze a sors...Mélységes hódolatom...-Nightmear megbillentette a fejét köszöntőleg majd egy kis pimasz mosoly kíséretében mélyebben meghajolt majd kajánul a kanca kissé huncut szemeibe nézett.... |
Evighet állta a mén tekintetét és fújt eggyet majd hirtelen megállt Night Meartól pár méterre, szeme vadul csillant fel....valami zabolátlan és páratlan látszott benne....valami megfogahatlan. Nyak sötéten ütött vérvörs testétől, mely a haldokló nap sugarira emlékeztette az égbolton, sörényének fehér része pedig egész furcsávé tette a kanca külsejét. Hirtelen elmosolyodott és éles szemfoggai egy pillanatra előkerültek....és utána semmivé lett....semmi hang semmi mozgás nem látszódott intha a szél is várna valamire ...egy elfulló pillant műve volt az egész . Evighet hirtelen a mén mellet termett, nyakát behajlította, fennsőbsáéges daccal tekintett rá... |
Nightmear kissé pimaszul fújt egyet, felvetette fejét és szeme sarkából végigmérte a kecses kancát.Topogni kezdett majd mikor közelebb ért hozzá a furcsa szépség,kissé passzívvá vált...Arra várt,hogy a kanca lépjen valamit.Félreértés ne essék, nem akar semmi rosszat, hanem csak beszélgetőpartnert keresemagának... |
Evighet a mén felé fordította kecse fejét és egyik fülét kérdően oldara billenttte , olyan formán mintha csak azt kérdezte volna:" Hozzám mertél szólniˇ?. Büszkén felvette fejét és éles hangján visszanyerített a vöröses ménnek, hangja erösen visszverődött a hegyek fekte faláról és egy ideig viszhangzott majd teljesen elhalt. A kanca sörénye furcsán csapkodta testét ahogy lassan elindult a mén felé, kiváncs volt , ám tekintet fennsőbséget és büszkeséget sugárzot, szeme mélykékjébe sárga eróziók futott akár a gyors folyású patakok zúgói. |
Nightmear kissé lomhán lépdelt a szirten. Szeme vörösen izzott, méigis ürességet tükrözött.Magányra vágyott ám mikor lejjebb nézett egy furcsa, kecses kancát pillantott meg és rögtön felcsillant a szeme...Büszkén, behajlított nyakkal megállt a szirt peremén és kissé kihívóan nyeritett egyet és várt... |
Evighet lassan ereszkedett az egyik kaptatórol, szinte már a hatlmas fekte hegy lánához ért mikor megállt és bátran körbe nézett. Vadul a levegőbe szippantott és belélegezte a hílál apró porszemekben repkedő illatát, szinte izlegette a levegőt. Szeme kékes sárgás mélységében egy idegen óceán hullámai vadul csaotak a partra ködös párát hagyva maguk után. A kanca különös sörényébe kissé belekapott a szél és erősen megcibálta, Evighet behunyta szemét és élvezte a szabdság ás az uralom mámorító érzését. |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Evighet lassan ereszkedett az egyik kaptatórol, szinte már a hatlmas fekte hegy lánához ért mikor megállt és bátran körbe nézett. Vadul a levegőbe szippantott és belélegezte a hílál apró porszemekben repkedő illatát, szinte izlegette a levegőt. Szeme kékes sárgás mélységében egy idegen óceán hullámai vadul csaotak a partra ködös párát hagyva maguk után. A kanca különös sörényébe kissé belekapott a szél és erősen megcibálta, Evighet behunyta szemét és élvezte a szabdság ás az uralom mámorító érzését.
A mén is abba az irányba nézett amelyikbe Evighet is...De érezte magán a kanca vizslató tekintetét majd farával kicsit megbillentette anak hátsóját:-Na..?Csak utánad...-elmosolyodott,egyik fulét lecsapta és kihívoan nyerített egyet..